Szent Mihály Nap. Újra együtt közösségeinkkel

Időpont

2026. 10. 03.10:00 -19:30

Helyszín

Sárvár,Hild park

Főzőcsapatok, civil közösségek, diákok, táncosok, zenészek és kézművesek népesítik
be a Hild parkot a Sárvári Szent Mihály Napon. Találkozzunk, kóstoljunk, játsszunk,
beszélgessünk, és töltsünk együtt egy napot!

2026. 09. 23. 9:25 Szent Mihály Nap Sárváron 2026. Közösségek napja
Lesz, aki főz. Lesz, aki táncol. Más énekel, kézműveskedik, játszik, mesél, íjászkodik
vagy éppen próbára teszi, mennyire ismeri Sárvárt. A Hild parkban ezen a napon
közösségi forgatag várja a város apraja-nagyját.
A célunk nem csupán az, hogy az egyesületek bemutatkozzanak. Sokkal inkább azt
szeretnénk, hogy megismerjük őket. A civil élménystandokon ezért a hagyományos
információs asztalok helyett játékos és interaktív feladatok várják a látogatókat.
Lehet majd íjászkodni, célba dobni, táncot tanulni, kézműves próbákon részt venni,
kvízeket kitölteni és különféle ügyességi játékokat kipróbálni.
A nap már tíz órakor mozgalmasan indul. Ekkor gyújtanak alá a Mihály-napi
főzőverseny fazekainak is. A résztvevő csapatok ezúttal legényfogó, gazdag levessel
készülnek, méghozzá olyannal, amely valamilyen módon saját közösségükhöz,
hagyományaikhoz vagy egy sárvári történethez kapcsolódik.
A fazekak mellett ott lesz a Sárvári Hagyományőrző és Íjász Egyesület, Sárvár Város
Polgáregyesülete, a Nádasdy Fesztivál főzőcsapata, a Sárvári Turisztikai Technikum,
a Sárvári Kinizsi Horgász Egyesület, a Sárvári Oratórikus Kórus, a Sárvári
Nagycsaládos Egyesület, a Sárvári Környezetvédő és Természetbarát Egyesület, az
Aranyrózsa Nótaklub, a Sárvári Nyugdíjasok Egyesülete és a Rábasömjénért
Egyesület.
Hogy ki mit főz, és melyik leveshez milyen történet tartozik, az délután derül ki
igazán.
A civil élménystandok 10 és 17 óra között várják az érdeklődőket, a kézműves vásár
pedig este hétig tart. A vásárban a Sárvár Kincsei kézműves alkotóközösség
portékáival is találkozhatunk.

A Civilfesztivál hivatalos megnyitójára tíz órakor kerül sor, majd a Sárvári Nádasdy
Tamás Általános Iskola diákjai lépnek színpadra. Ezt követően a Nádasdy Kulturális
Központ megrendezi a Mondd, Mihály? városkvízt, melyre 2–3 fős csapatok
jelentkezését várjuk. A játék végére kiderül, vajon ki mennyire ismeri Sárvárt. A
legjobban teljesítő csapatok díjazásban részesülnek.
Délután sem lesz okunk haza rohanni. 13 és 16 óra között kézműves foglalkozások
kezdődnek, többek között a város nyugdíjasklubjai és a Sárvári Gárdonyi Géza
Általános Iskola közreműködésével. Lampionkészítés, csuhézás, üvegfestés és
gyöngyözés is szerepel a tervek között.
Ugyanebben az időben nyit ki az Egészségsátor is, ahol a Magyar Vöröskereszt
Sárvár Területi Alapszervezete ingyenes egészségügyi szűréssel várja a látogatókat.
14 órától A civil közösségek jövője címmel kezdődik kerekasztal-beszélgetés, délután
háromkor pedig a legkisebbeket Mesekuckó várja.
Közben a színpad sem marad csendben. Fellép a Kanona Band és a Sárvár Város
Mazsorett Együttes, a Sárvári Turisztikai Technikum gólyái, az Aranyrózsa Nótakör, a
Szenior Örömtánc, majd a Crazy Legs Dance School, a Regös Együttes és a Sárvári
Néptánckör.
Öt órakor kezdődik a főzőverseny egyik legjobban várt eseménye. A zsűri addigra
megkóstolja az elkészült legényfogó leveseket, de ezúttal nem csak nekik jut a
fazekakból, ugyanis a közönség is megízlelheti a civil csapatok ételeit.
A Közös Fazék programját díjkiosztás zárja, a győztes csapatok pedig el is mesélik,
milyen történet, hagyomány vagy ötlet áll az általuk készített leves mögött.
19 órakor kezdődik a Mihály-napi fénykör. A résztvevők lampionokkal állnak körbe,
közösen énekelnek, majd körtánccal búcsúztatják a napot. Lampiont délután a
helyszínen is lehet készíteni, de aki szeretné, otthonról is hozhat magával egyet.
Egy nap főzéssel, zenével, tánccal, játékkal és találkozásokkal. Egy nap, amikor
nemcsak megnézhetjük, milyen sokféle közösség működik Sárváron, hanem egy
kicsit részesei is lehetünk életüknek.
A Sárvári Szent Mihály Nap programja
10:00 – Mihály-napi főzőverseny – a főzőcsapatok érkezése, a főzőverseny kezdete
10:00 – A Civilfesztivál megnyitója
10:10 – A Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskola műsora
10:00–17:00 – Civil élménystandok
10:00–19:00 – Kézműves vásár
11:00–12:00 – Mondd, Mihály? városkvíz
13:00–16:00 – Kézműves foglalkozások
13:00–16:00 – Egészségsátor – ingyenes egészségügyi szűrés
14:00 – Kerekasztal-beszélgetés: A civil közösségek jövője
15:00 – Mesekuckó picurkáknak
15:00 – Kanona Band és Sárvár Város Mazsorett Együttes
15:30 – A Sárvári Turisztikai Technikum gólyaműsora
16:00 – Aranyrózsa Nótakör
16:30 – Szenior Örömtánc
17:00 – Közös Fazék – zsűrizés, közönségkóstoló és díjkiosztás
17:20 – Crazy Legs Dance School
18:00 – Regös Együttes
18:30 – Sárvári Néptánckör
19:00–19:30 – Mihály-napi fénykör és tánc – közös éneklés, lampiongyújtás és
körtánc

A Sárvári Szent Mihály Nap több mint egy őszi rendezvény. Egy nap, amikor a város
közösségei közelebb kerülhetnek egymáshoz.
Érdemes eljönni akár egy leveskóstolásra, egy táncra, egy játékra vagy csak egy
beszélgetésre, majd maradni estig, amikor a lampionok fénye mellett közösen
zárjuk a napot.
Találkozzunk egymással, találkozzunk közösségeinkkel.
A belépés díjtalan.

További események

Hírlevél

Iratkozz fel, ha a “titkos” tippekre is kíváncsi vagy!