Hogyan csinálja Sárvár? – Egy év alatt közel tíz százalékos volt a bővülés

Ekkora vendégéjszaka-szám bővülésre nem sok hazai fürdőváros volt képes az elmúlt évben.

Kiemelkedő vendégéjszaka-szám növekedés Sárváron. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó adatai szerint a vasi fürdővárosban egy év alatt 9 százalékos volt a bővülés. És Sárvár nem csak a más országokból érkezők körében vált a korábbi évinél is népszerűbbé. A 9,1 százalékos külföldi vendégéj-növekedés mellett 8,8 százalékkal tudott emelkedni a belföldi vendégéjszakák száma is – összegezte az adatokat Haller Ferenc, a Sárvár Tourist & TDM ügyvezetője. Hozzátéve azt, hogy a fürdővárosok közül a KSH adatai szerint a sárvári vendégéj-szám növekedésénél nagyobb összesített bővülés csak Harkányban következett be 2019-ben. 

Az ügyvezető szerint a fürdőváros kiemelkedő eredményében óriási szerepe van a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő évről évre bővülő szolgáltatás kínálatának. Amit a fürdő látogató-számának növekedése is igazol. 

A 2018-as 767 ezer vendég után tavaly már több, mint 780 ezren érkeztek Sárvárra fürdőzni. Sőt, már a 2020-as év is rendkívül erősnek mutatkozik. A korábbi évek azonos időszakához viszonyítva ugyanis idén januárban rekordszámú vendég érkezett lazítani a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe – részletezte a számokat Haller Ferenc. 

Majd azzal folytatta, hogy a sikerhez természetesen a helyi wellness szállodák egyedülálló kínálata is hozzájárult. 

A sárvári TDM-hez eljuttatott adatok szerint a sárvári fürdővel közvetlenül átjárható, all inclusive szolgáltatást kínáló Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa-ban például egy év alatt 10 százalékkal növekedett a vendégéj-szám. De hasonló növekedést könyvelhetett el tavaly az Európa-szerte jól ismert sárvári luxus szálloda, a Spirit Hotel Thermal Spa is. A közölt adatok szerint a szállodában egy év alatt közel 20 százalékkal emelkedett a regisztrált vendégéjszakák száma. Ugyanakkor a széleskörű gyógyszállodai szolgáltatással rendelkező Ensana Thermal Sárvár csomagjai iránt – a korábbi évekhez hasonlóan – tavaly is rendkívül erős volt az érdeklődés. 

Gyakorlatilag folyamatos a teltház a nagyobb sárvári szállodákban – tette hozzá Haller Ferenc. Kiegészítve mindezt azzal: külön öröm számára, hogy a bővülés nem csak a külföldi vendégeknek köszönhető. Jó érzés azt tapasztalni, hogy ma már a belföldi utazást tervezők közül is egyre többen választják Sárvárt.

Legyen szó nyári vakációról vagy egy kellemes wellness hétvégéről, a fürdővárosunk már stabilan a top hazai úticélok között szerepel – fejezte ki örömét Haller Ferenc.

Hírlevél

Iratkozz fel, ha a “titkos” tippekre is kíváncsi vagy!