A nyaralás sokak számára egyet jelent a pörgéssel: újabb és újabb látnivalók, élmények, programok. Pedig azzal, ha tudatosan lassabb tempóra váltunk, nemcsak saját magunknak, hanem a környezetünknek is jót teszünk.
A környezettudatos utazás egyik alapelve, hogy ne utazzunk túl gyakran. Az évi több rövid utazás helyett válasszunk inkább egy hosszabb, nyugodtabb pihenést – lehetőleg belföldön. Így csökkenthetjük a közlekedésből származó károsanyag-kibocsátást, és kisebb mértékben járulunk hozzá a túlzsúfolt turisztikai célpontok terheléséhez is.
Ráadásul a lassabb tempójú nyaralás mentálisan is jobban feltölt.
Kutatások szerint azok, akik nem zsúfolják tele a programot, jobban ki tudják használni a “reset” hatást – vagyis a nyaralás valóban pihenés lesz, nem pedig egy másik fajta rohanás. A semmittevés, a spontán séták vagy akár csak egy hosszú ebéd egy helyi étteremben többnyire többet adnak, mint a kötelező nevezetességek kipipálása.
Ha több időt töltünk egyetlen helyen, mélyebben megismerhetjük az adott úti célt, és nagyobb eséllyel választunk fenntartható közlekedési módokat is – például sétát vagy kerékpározást autó helyett. Emellett a helyi gazdaság is jobban profitál: ha helyi szolgáltatásokat veszünk igénybe, az valóban támogatja a közösséget, szemben azzal, amikor csak “átutazó vendégek” vagyunk.
Ráadásul a lassú utazás nem feltétlenül drágább – sőt, ha kevesebbet költünk ide-oda utazásra, programokra, vagy felesleges szuvenírekre, több marad a valódi élményekre.
A tudatos döntéseink összeadódnak!
Minden utazás, amit körültekintően szervezünk meg, egy kis lépés a fenntarthatóbb világ felé.
Kapcsolódó bejegyzés:
A nyaralás már a tervezgetéssel elkezdődik – Készíts zöld utazási stratégiát!