Kiemelkedő volt Sárváron a nyári és az őszi szezon is

Erős nyári szezont tudhat maga mögött Sárvár. A vendégforgalom tekintetében még a rekodrdévnek számító 2019-et is felülmúltuk. Mindez egyebek mellett azt is jelenti, hogy a szolgáltatók pótolni tudták a koronavírus-járvány miatti bevételkiesést.

Erről a fürdőváros honlapján olvashatók részletek. A tájékoztatás szerint a július, az augusztus, a szeptember és az október hónapokat nézve a 2019-es rekord évhez képest a belföldi vendégek aránya jelentősen megnövekedett. A vendégéjszaka számban körülbelül 10-15 százalékos növekedés volt tapasztalható. 

A statisztikákból jól látszik, hogy júniusban még kicsit óvatosan indultak útnak a turisták, a szezon második felében azonban már nemcsak megközelítette, de túl is szárnyalta a vendégforgalom a járvány előtti évet – olvasható. Idén augusztusban például 93 ezer vendégéjszakát regisztráltak Sárváron, ami a 2019-es rekordév adatait 10 százalékkal haladta meg.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele július és szeptember között 2 milliárd 182 ezer forint volt, ami több mint 20 százalékos növekedést jelent mind 2020-hoz, mind 2019-hez képest.

Minderről Haller Ferenc, a Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt. Kiegészítve mindezt azzal, hogy ebben az esztendőben kitolódni látszott a főszezon. Míg a korábbi években augusztus 20-a után csökkent a látogatók száma, addig az idén növekedés volt tapasztalható. Nagyon jó számokat hozott az augusztus vége, a szeptember és az október hónap is.

Ami pedig a jövőt illeti: a tájékoztató szerint az előrejelzések is kecsegtetőek. Novemberben ugyan visszafogottabb vendégforgalom várható, viszont a december már ismét felívelést hozhat. Már amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

Hírlevél

Iratkozz fel, ha a “titkos” tippekre is kíváncsi vagy!