Mellőzd a digitális eszközöket és töltődj zöld környezetben!

Azzal, hogy a feltöltődéshez digitális eszközöket használunk, energiát fogyasztunk. Aminek az előállítása a legtöbb esetben nem környezetbarát módon történik. Arról nem is beszélve, hogy minél többet használunk egy “kütyüt”, annál gyorsabb annak az elhasználódása. Az új okoskészülékek előállítása pedig rendkívüli módon szennyezi a környezetet. Szóval inkább töltődj a természetben! Ezt a szervezeted is meghálálja majd.

Tudjuk, hogy manapság nagy lemondás az, ha le kell tenni az okostelefont. Sokan el sem tudják képzelni a mindennapjaikat a készülékük nélkül… Pedig van élet kütyük nélkül is. Sőt, sokak szerint az igazi élet, teljesen okoskészülék mentes. Ha azt nézzük, hogy a telefon nélkül a jelenben vagyunk kénytelenek élni, igazuk van. Az kétségtelen, hogy kütyümentesen rá vagyunk utalva arra, hogy a környezetünkre jobban figyeljünk. Ez pedig kétségtelenül plusz élményeket is jelent.

De nem csak ez az, ami miatt jó mérsékelni a nyaralás alatti telefonhasználatot. Ha sikerül csökkenteni “fogyasztást”, azzal a Földnek is jót teszünk. Így kevesebb energiát használunk, illetve a készülék elhasználódása is lassabb lesz. Vagyis mérsékeljük a nem megújuló forrásból előállított energia termelését, plusz teszünk azért, hogy ne kelljen idő előtt környezetszennyező módon új telefont gyártani. Igen, merthogy az előállítás rendkívüli módon szennyezi a környezetet. Az egyes készülékek szén lábnyomának 80 százalék a gyártási szakaszban keletkezik. Egészen konkrétan az arany, a kobalt vagy a lítium. Amik nem mellesleg csak korlátozott mennyiségben lelhetők fel. De ez csak pár alapanyag. Az okostelefonok gyártásához a Földön fellelhető 17 ritkaföldfémből valójában 16 vagy alapanyag vagy szükséges a gyártáshoz – minderről a Smart Clinic ír az oldalán.

Szóval csak annyit telefonozz, amennyit feltétlenül szükséges, plusz amikor nyaralsz, vidd magaddal az energiát is. Ha veszel egy powerbank-ot és azt megújuló energiával töltöd fel, sokat teszel a környezet védelméért. Talán érdemes erre is odafigyelni.

Nézz körül a sárvári szállások között és válassz olyat, ahol hozzád hasonlóan fontosnak tartják a környezet védelmét. 

Hírlevél

Iratkozz fel, ha a “titkos” tippekre is kíváncsi vagy!