Mi a közös Sárvárban és Baden-Baden-ben?

Tudtad, hogy a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő az Európai Királyi Fürdők Szövetségének (Royal Spas of Europe) a tagja? Bizony. Olyan települések gyógyfürdőivel szerepel egy listán, mint a németországi Baden-Baden vagy a spanyol Balneario de Archena termál komplexum.

A sárvári gyógyfürdő egyik gyógyvizes medencéje

A címet a fürdő még 2004-ben kapta meg, és azóta is birtokolja. Ami egyébként egyfajta minőségi garanciát jelent. Ugyanis csak olyan fürdővárosok lehetnek a szövetség tagjai, amik megfelelnek bizonyos kritériumoknak.

Sárváron úgy kapcsolódhatunk ki, mint a királyok…

Az említett feltételek közül az első, hogy a településnek kiemelkedő történelmi emlékekkel kell rendelkeznie. A királyi, nemesi hagyományok megléte az egyik alapkritérium. Sárváron a Nádasdy-várnak köszönhetően ez adott. Fontos továbbá, hogy a fürdővárosban mind a tradicionális gyógymódok, mind az innovatív wellness szolgáltatások jelen legyenek.

A Nádasdy-várat kívül-belül érdemes bejárni.

A Royal Spas of Europe tagjai garantálják továbbá, hogy kiemelkedő szakértelemmel segítik azokat, akik gyógyfürdős kúra segítségével regenerálódnának. Azaz a kiváló terápiás orvosi szakértelem is feltétel. Ami pedig a természetes adottságokat illeti: a gyógyhatású termálvíz mellett fontos az egészséges mikroklíma megléte, valamint a festői környezetet, a természettel közeli kapcsolat.

Nálunk ez is megvan.

A kritériumlista valamivel részletesebben. Alapfeltétel:

  • a nemesi hagyományok megléte,
  • elismert helyi gyógymódok,
  • magas színvonalú orvosi háttér,
  • legalább egy luxus- és egy első osztályú szálloda a településen,
  • példaértékű környezeti feltételek.
  • wellness kezelések a WHO ajánlásaival összhangban,
  • átfogó művészeti és kulturális kínálat,
  • olyan ajánlatok, amik kielégítik a magas minőséget kereső látogatók igényeit,
  • kiváló étkezési lehetőség,
  • valamint a jó megközelíthetőség.
A luxus minőségű szállás kínálathoz kapcsolódó “Royal Spa feltételek” teljesülését Sárvár a Spirit Hotel megépülésének köszönheti.

Sárvár mindezeket a feltételeket teljesítette és a mai napig is teljesíti. Sőt. Az évek során még tovább fejlődött, ma még szélesebb kínálattal várja a vendégeket, mint annó, amikor a minősítést megkapta. Bár azt azért hozzá kell tennünk, hogy a szövetség manapság nem túl aktív. Ez azonban semmit sem von le a sárvári kínálat értékéből és a minősítés eredményéből.

Szóval joggal mondhatjuk, hogy Sárvár Európa egyik kiemelt királyi fürdővárosa, és olyan fürdővárosokkal említhető együtt, mint mondjuk a németországi Baden-Baden.

Úgyhogy ha minőségi wellness kikapcsolódás van tervben, egy percig se kételkedj, hogy Sárvár jó választás lesz-e vagy sem. A fenti elismerés is bizonyítja, hogy nálunk királyi körülmények között van lehetőséged feltöltődni.

Hírlevél

Iratkozz fel, ha a “titkos” tippekre is kíváncsi vagy!